
Tudta ? Érdekesség képpen...
Évezredeken át a jégverem volt az élelem frissen tartásának egyetlen eszköze. Jégvermeket használtak az ókori görögök és rómaiak, valamint a perui inkák is.

A mesterséges hűtést a 19. században az az igény hívta életre, hogy az Ausztráliában, Új-Zélandon, Dél-Amerikában és Észak-Amerika nyugati államaiban elterülő hatalmas legelőkről a húst frissen szállíthassák Európa és az Amerikai Egyesült Államok keleti államainak nagy felvevőpiacaira.
A mesterséges hűtés elvének egyik első felfedezője és alkalmazója egy Skóciából Ausztráliába kivándorolt nyomdász, James Harrison volt. Amikor a betűket éterrel (az éter könnyen párolgó , alacsony forráspontú folyadék) tisztogatta, észrevette, hogy az lehűti a fémet. Felismerését a gyakorlatban is kamatoztatta, amikor a nagy ausztrál aranyláz idején a Victoria államban alakult Bendigo nevű helyiségeit úgy hűtötte, hogy a csövekben éter keringett.

Harrison ötlete vezetett el az első olyan hajóútig, amelynek során hűtött húst szállítottak Ausztráliából Londonba. A Strathleven nevű hajó 1880-ban tette meg ezt az úttörő jelentőségű, két hónapig tartó utat.

Az első háztartási hűtőgép 1879-ben készült el, amikor Karl von Linde német mérnök átalakított egy általa hat évvel korábban tervezett ipari hűtőt. A hűtőfolyadék ammónia volt, amelyet kis gőzszivattyú keringtetett. Az elektromos hűtőgép első változatát Balzer von Platen és Carl Munters svéd mérnökök alkották meg. Az 1923-ban forgalomba hozott Electrolux hűtőszekrényben már villanymotor hajtotta a kompresszort.
|